A történetem nagyjából egy évvel ezelőtt indult el. Biztos vagyok benne, hogy ismerőseim nagy része tudja miről beszélek, amikor azt mondom, hogy a BA utolsó évére egyszerűen belefásultam a tanulásba. Úgy éreztem, hogy új dolgokat kell kipróbálnom, új élményeket kell szereznem, a megszokottól teljesen eltérő életet szeretnék megismerni. És ekkor gondoltam egy nagyot, miszerint mindezt külföldön valósítom meg valamilyen önkéntes munka keretében.Szerencsére néhány kedves ismerősöm felhívta a figyelmemet az EVS-re (European Voluntary Service), erre a nagyszerű, az EU által támogatott lehetőségre! Éss...ugrottam! Kerestem egy magyar küldő szervezetet, konkrétan a Fiatalok a Vidékért Egyesületet - tudjátok ez itt a reklám helye is:) -, kiválasztottam vagy nyolcvan külföldi projektet és végül Olaszországból, Savonából érkezett vissza a pozitív válasz, hogy szívesen fogadnának engem az egy éves projektjükben.
Szóval ennyit az előzményekről. Kedd óta már itt is vagyok Savonában:) De amíg ideértünk - a nővérem segítségével tudtam csak elhozni a cuccaimat (az ember lánya mégis csak egy évre megy el külföldre, így annyi holmit hoztam amennyit csak elbírtam) - az nem volt egy leányálom. Ha csak annyit mondok, hogy vonattal jöttünk, szerintem mindent elárul. A teljes út 20 és fél óráig tartott!!!! Igaz ebben benne van a kétszeri átszállás és néhány órás várakozás, de akkor is! Először (13 és fél órát) egy 6 személyes osztrák vonat fülkéjében töltöttünk el, ahol mindenki el tudja képzeli, hogy nincs elegendő hely 6 személyre. Pláne akkor nem, amikor egy négyszemélyes család foglalta helyeiket mellettünk. És persze ki mellé ült le a filigránnak nem mondható családfő? Természetesen mellém! Szegény nem igazán fért el és egyszer kétszer valahogyan átcsusszant az én térfelemre is. Végül is nekem nem volt olyan rossz, mivel konkrétan a szemközt ülő nővérem ülésén pihentetett elgémberedett lábaim alá tolta be az egyik lábát. De aztán egyszer csak eszmélt (gondolom neki sem lehetett könnyű, plusz egy lábat tartani) és visszahúzódott a saját térfelére.
Az osztrák fülkét végül Milánóban cseréltük le egy személyvonatra, majd Genovában szintén át kellett szállnunk. Hát, amíg a milánói pályaudvaron üldögéltünk egy parádés divatfelvonulást láthattunk. Igaz elsősorban nem is a nők megjelenése volt újdonság számomra, inkább a férfiaké. A legtöbb férfi zakót, bőrcipőt és napszemüveget viselt, de sokuknál kihagyhatatlan kellékként jelent meg a "tatyi" is. Ez egy olyan kisebb méretű, divatos női táskaféleség - mármint számomra ahhoz hasonlított.
Ja igen, két érdekesség az olasz vonatokkal kapcsolatban. Először is MINDIG késnek! (Ez jó hír számomra, így talán én sem tudom lekésni őket - bár erre azért nem mernék megesküdni!). Másodszor pedig nincsenek ellenőrök! A lényeg az, hogy mielőtt felszállsz érvényesítened kell a jegyedet a peronon lévő automatában. De utána senki nem ellenőrzi a vonaton, hogy tényleg van-e jegyed, és érvényesítetted-e azt (annak ellenére, hogy vannak kallerek). Erre azt mondta nekem az Adelia (ő felel a projektért), hogy ne aggódjak, hiszen ez Olaszország!:)))
Hát igen, nagyjából ez a szellemiség jellemző az olasz közlekedésre is. Az autók és a motorok elárasztják az utakat, dudálnak, hevesen gesztikulálnak és telefonálnak vezetés közben. A projektvezető Adelia sem szívbajos, amikor vezetésről van szó. Mindahányszor amikor beültem mellé az autóba elég érdekes érzés fogott el. Például sokszor fordulgat hátrafelé, amikor nem ártana inkább az utat fürkészni (ugyebár ott van a kaotikus közlekedés). Többször éreztem úgy, hogy na most fog valaki belénkjönni. Na mindegy, eddig túléltem a dolgot:)
A város gyönyörű és remek klímájú. Tegnap például nálunk hétágra sütött a nap és 28 fok volt. Remek idő a strandolásra a tengerparton...
