Először
is a legfrissebb infók: nem tudom, hogy a hírekben lehetett-e hallani róla, de
Genova (ami egy órányira van Savonától) utcáit pár napja a nagy esőzések
következtében teljesen elöntötte a víz, majd a sártenger. Szerencsére nálunk nincsenek
ilyen állapotok - és remélhetőleg nem is lesznek - azonban a vihar ma hozzánk
is elérkezett és nagy valószínűséggel csütörtök-péntekig esős-szeles (de nem
hideg! – most is 20 fok fölött van a hőmérséklet) lesz az idő. Konkrétan a
hajnali órákban kezdődtek el a villámlások és a dörgések, amelyekre volt
szerencsém felkelni. Amikor kinyitottam a szemeimet hajnali fél hatkor, az első
felismerésem az volt, hogy kint hagytam az erkélyen a ruháimat. Ekkor belém
hasított egy félelmem, miszerint a kint száradó fehérneműimet magával fogja
ragadni az orkán erejű szél, ami végül a város különböző pontjain helyezi végső
nyugalomba őket a járókelők bosszúságára vagy éppen örömére. Így mit volt mit
tenni, kótyagos fejjel, kissé szédelegve kirohantam mint az őrült a balkonra persze
közben gondosan ügyelve, hogy le ne pottyanjak a hatodik emeletről és
becuccoltam a szobámba.
A vihar igaz még csak egy napja érkezett meg, de az eredménye már most is látszik. A város kiszáradt folyómedre szépen lassan kezd feltöltődni és a tengerparton a hullámok egyre beljebb merészkedve vadul csapkodják a szürkeségbe burkolózó homokos sávot. Szomorú látványt nyújt ilyenkor a tengerpartot övező tér is, ami egy átlagos napon gyereknevetéstől, és a vurstlikat megidéző zajoktól hangos, azonban ma csak a tenger morajlását lehet hallani. Ez a „csönd” annak is köszönhető, hogy a vihar veszélyéből fakadóan a teret „életrekeltő” mozgókocsis árusoknak zárva kell tartaniuk, továbbá a veszélyre hivatkozva még a minden hétfőn megrendezésre kerülő nagypiacot is elhalasztották, sőt még az iskolákat és az én munkahelyemet is bezárták, így ma kaptam egy szabadnapotJ
A vihar igaz még csak egy napja érkezett meg, de az eredménye már most is látszik. A város kiszáradt folyómedre szépen lassan kezd feltöltődni és a tengerparton a hullámok egyre beljebb merészkedve vadul csapkodják a szürkeségbe burkolózó homokos sávot. Szomorú látványt nyújt ilyenkor a tengerpartot övező tér is, ami egy átlagos napon gyereknevetéstől, és a vurstlikat megidéző zajoktól hangos, azonban ma csak a tenger morajlását lehet hallani. Ez a „csönd” annak is köszönhető, hogy a vihar veszélyéből fakadóan a teret „életrekeltő” mozgókocsis árusoknak zárva kell tartaniuk, továbbá a veszélyre hivatkozva még a minden hétfőn megrendezésre kerülő nagypiacot is elhalasztották, sőt még az iskolákat és az én munkahelyemet is bezárták, így ma kaptam egy szabadnapotJ
Most
egy kicsit a honfitársakról:
Lackfi
János: Milyenek a magyarok című könyvében azt írja, hogy ugyan „kis nép a
magyar, mégis bőven jut belőlük a földön mindenhová. Aranyszabály, hogy
bármilyen valószínűtlenül eldugott pontján járunk is a világnak, előbb-utóbb
egy vagy több magyarra bukkanunk.” És ez milyen igaz!!! Nekem már az első héten
mondták, hogy rengeteg magyar él itt Savonában, akik elsősorban a kórházban
dolgoznak ápolóként/ápolónőként. Ennek ellenére az első magyar, akivel
találkoztam itt, az nem volt más, mint egy részeg, ápolatlan férfi. (puff) A
vasútállomáson csináltatott éppen igazolványképet a két lakótársam, amikor
hallom, hogy ez a férfi azt kiabálja: „Itt még egy k* kávét sem lehet
meginni!!!” Én meg felkaptam a fejemet meglepetésemben, hogy jé én értettem ezt
a mondatot! Már annyira hozzászoktam, hogy a folyton körülvevő olasz beszédből alig értek valamit, hogy tényleg váratlanul ért a felismerés, hogy értettem egy
egész mondatot! Ha nem lett volna részeg a pasas, akkor még meg is szólítottam
volna. Így viszont tudva lévén, hogy részeg emberrel nem érdemes mélyen szántó
beszélgetésbe kezdeni, inkább hagytam a dolgot. Azóta viszont már találkoztam
egy magyar nővel is a nyelvsuliban, aki pár hete költözött ki a családjával. Ja
és azóta már láttam az első magyar rendszámú autót is. A rendszámnézegetés lett ugyanis az egyik szórakozásom a munkából való hazagyaloglás során. Igazán érdekfeszítő
tud lenni megfigyelni azt, hogy milyen nemzetiségű emberek jönnek a városba.
Eddig igazából nincsenek nagyon lehengerlő megállapításaim, mivel a külföldi
rendszámok közül a legtöbb francia volt, ami a francia határ közelsége miatt
azért annyira nem meglepő.
És
most jöjjön egy kis kulináris élvezet!J
Aki
látta az Ízek, imák, szerelmek című filmet az tudja, hogy Liz (Julia Roberts)
azért megy Olaszországba, hogy újra felfedezze az evés nyújtotta örömöket. És
ami igaz, az igaz: mi lehet jobb hely erre Itáliánál, ahol az utcák tele vannak
zöldség-és gyümölcsárusokkal, éttermekkel, isteni ízű fagylaltokat
felsorakoztató gelateriákkal és pékségekkel, amelyek kirakatából csábítanak a
hívogatóbbnál hívogatóbb péksütemények. Vagyis minden adott ahhoz, hogy
kihízzam a ruhatáramat! Itt egyszerűen nem lehet, nem enni! A vicces az, hogy elsősorban
az otthoni ízvilágot keresem, így próbálok olyan magyarosabb ételeket főzni,
amelyek alapanyagát könnyen be tudom szerezni itt is.
A minap például lecsót
csináltam, ami egyszerűen mennyei volt, egyenesen otthon éreztem magamat. Nem
is beszélve a mákos gubáról… Én alapvetően nagyon szeretem a mákot, egyszerűen
nem tudok betelni vele. A bökkenő az, hogy ezt Olaszországban igazán nem eszik.. Ismerik, tudják, hogy miről van szó, de nagy mennyiségben nem
élnek vele. Így nem tudom, hogy hol fogom pótolni a készletemet. Jelenleg van
még nálam egy félzacskónyi, ugyanis pontosan felkészülve a mákkal szemben
tanúsított olasz érdektelenségre, hoztam magammal egy 500 g kiszerelésű adagot.
Hoztam volna én többet is, de sajnos már nem tudtam, hogy hova gyömöszöljek be
több zacskót. Aztán ott van a túró és a tejföl kérdése – szerintem ez minden
magyarnak fejtörést okoz külföldön (főként a tejföl!). Én meg voltam győződve arról, hogy itt nem
tudok hozzájutni egyik tejtermékhez sem. Így gondolva egyet elhatároztam a „ha
a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez” alapon, hogy én magam fogok
gyártani túrót és tejfölt. Így nagy bőszen kigugliztam, hogyan lehet homemade
tejterméket csinálni, vettem egy liter bolti tejet (ennek később meg is lett az
eredménye), kiöntöttem egy kancsóba és kezdődhetett is a móka. Vagyis jobban mondva a várakozás, mivel a feladatom mindössze abból állt, hogy hagynom kellett a kancsó tejet állni egy meleg helyiségben 3 napig és voálá: a nagy része a dolognak már el is készült. Már csak fel kellett melegítenem a löttyöt, amiben végül kicsapódott a túró. Amikor ez megtörtént ugrálni tudtam volna örömömben. Saját túrót készítettem!!, amivel később fantasztikusan elkészített palacsintákat töltöttem meg (nyamm). Aztán később a Hauke felvilágosított, hogy ő egyszerűen a boltból szerezte be a túrót. Puff!! Hát igen, megint megmutatkozott az, hogy ha nézek, az nem jelenti azt, hogy látok is. Mindegy, teljes mértékben megérte megcsinálni, már csak az ára miatt is. Sőt még a srác érdeklődését is felkeltettem, azt mondta lehet, hogy ő is kipróbálja az eljárást:) A tejföl viszont sajnos nem sikerült. Azt hiszem az agyonpasztőrözött tej nem volt elég „élő” erre a célra. Úgyhogy most az a tervem, hogy valahonnan felkutatok házi tejet. Őszintén nem tudom, hogy ennek mennyi a reális esélye itt, de azért megpróbálom.
A magyaros főzögetés viszont nem jelenti azt, hogy ne próbáltam volna már ki
egy-két olasz specialitást is, mint például a helyi pizzát, a mennyei
fagylaltot, a pesztós tésztát vagy a farinátát, ami kimondottan a környék egy
jellegzetes étele. Ez egy olajos tészta, ami mindössze lisztből, sóból, vízből
és olajból áll. Viszont a költséghatékonyság miatt az elsőszámú lehetőség az a
főzés, ami során pedig inkább olyan ételeket készítek, amiket ismerek. Próbálok
változatos lenni, így a lecsón, a mákos gubán és a palacsintán kívül csináltam
már gyümölcslevest, zöldséglevest, bundáskenyeret, tejberizst, rántott sajtot
rántott cukkínivel és rizzselJ A kitűzött terveim között szerepel viszont, hogy az idő
előrehaladtával igyekszem majd az olasz konyha csínját-bínját is elsajátítani.
De ez még a jövő zenéje…
A vasárnapi ebéd: zöldségleves, rántott sajt és rántott padlizsán rizzsel és kukoricával és desszert: körtés-vaníliás puding |
Nincsenek megjegyzések:
Új megjegyzések írására nincs lehetőség.